Kutatók Éjszakája – Hol? Mikor? Mit?

Csillagászati előadások az egyetemen, távcsövezés a Füvészkertben

A héten rendezik meg ugyanis a Kutatók Éjszakája programjait, amelynek keretében a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársai két helyszínen is képviselik a csillagászatot. 

FONTOS: a Szegedi Csillagvizsgáló maga ezen a pénteken zárva lesz!

Az SZTE Füvészkertben 19:30-as kezdettel lehet megtalálni a távcsöveinket, ahol az éjszakai program egyik állomásaként a Jupiter-Szaturnusz párosban lehet gyönyörködni derült idő esetén.

Az egyetem Dóm tér 9. szám alatt található Budó Ágoston előadójában pedig Barna Barnabás előadását lehet meghallgatni (a program nem regisztrációköteles), TOP10 csillagászati és űrkutatási sztori az elmúlt évből címmel:

“Egy előadás – tíz sztori. Közös bennük, hogy mindegyik az elmúlt évben történt, a csillagászathoz vagy az űr meghódításához kötődnek, és nem csak a tudományra gyakoroltak jelentős hatást, de hírük az érdeklődők széles köréhez elért. Az előadás nem más, mint ezen jelenségek, felfedezések, technikai áttörések hátterének közérthető magyarázata; egyetlen, jellegénél fogva szubjektív toplistába rendezve – ám a lista elejére érve talán mindenki egyet fog érteni a „győztes” kilétében.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük