Kezdődik hazánk legnagyobb csillagászati programsorozata! FRISSÍTÉS: nagyon ingadozóak a péntek esti előrejelzések, és eső esetén az előadóterem kapacitásánál kell meghúznunk a felső létszámkorlátot, mivel szűkösek a kapacitásaink és kevés a fedett hely. Ez azt is jelenti, hogy már csak pár elővételes jegy
Bővebben
Nagytávcső, csillagképtúra, égből hullott kövek és hallgatózás a hullócsillagok után Az Egy Hét a Csillagok Alatt országos programsorozat keretében a Szegedi Csillagvizsgáló is különleges eseménnyel készül a Perseidák meteorraj maximumára! A tavalyi nagy sikerű programunkat alapul véve több távcsővel is kitelepülünk a
Bővebben
Atom, kvantum, Oppenheimer Újabb rendhagyó előadás következik a Szegedi Csillagvizsgáló péntek esti programjában, ugyanis (nem titkoltan a közelmúltbeli moziélményen felbuzdulva) ezúttal az a részecskék világáról fogunk mesélni. Olyan nevek és fogalmak fognak röpködni, mint Curie, Bohr, Heisenberg és Oppenheimer, valamint radioaktív sugárzás,
Bővebben
Sztorik a Szegedi Csillagvizsgáló kalandos történetéből A Szegedi Csillagvizsgálóban most pénteken a témát szolgáltatja: a Szegedi Csillagvizsgáló. Na jó, nem csak magunkról szereznénk mesélni, hanem kicsit hazai csillagászati életről, kutatásokról és amatőrcsillagászati közösségekről egyaránt. Szeretnél belevágni a távcsöves megfigyelésekbe? Esetleg érdekel, hogy
Bővebben
Nem-optikai csillagászat: Pénteken a Szegedi Csillagvizsgáló ismét tárt karokkal várja látogatóit! A kései sötétedés miatt az est elején a Nap megtekintésére is lehetőség van, speciális szűrőkkel ellátott naptávcsövek segítségével. Emellett témaként ezúttal a csillagászat nem-optikai módszerei kerülnek terítékre. A csillagászat alapvető
Bővebben
Szörnyetegek a galaxisok közepén: a szupermasszív fekete lukak Ha csak egyetlen objektumot kellene megnevezni a világűr végtelenjében, amely kivétel nélkül mindenki fantáziáját megmozgatja, az nagy valószínűséggel a fekete lyukak lennének. Még inkább ezen gravitációs kutak szuper-óriás változatai, amelyek a galaxisok mélyén rejtőznek,
Bővebben