Szeretnél csillagászatot tanulni? Itt a lehetőség! A Szegedi Tudományegyetemen már évtizedek óta zajlik a kutató csillagászok képzése. Amiről viszont kevesen tudnak, hogy néhány éve már középiskolások és nem asztrofizikusnak készülő egyetemi hallgatók is belekóstolhatnak a csillagászati tananyagba, hogy alapozó ismereteket szerezzenek egy
Hogyan keressünk földönkívülieket? Frissítés: Kedves Látogatóink! Derült estének nézünk elébe és gyorsan fogynak az elővételes jegyek, így könnyen lehet, hogy az est első felében teltházunk lesz – ebben az esetben csak az elővételes jegyet váltóknak tudunk előadást és teljes értékű programot és
Bolygókörút Gondolkodtál már azon, hogy hogyan keletkezett a Szaturnusz látványos gyűrűje? Vagy hogy mi festi vörösre a Marsot, illetve mi adja az Uránusz és a Neptunusz kék színét? Vajon honnan kapták nevüket a bolygók és mégis mit követett el a Pluto, hogy
Az univerzumunk tele van csillagokkal, amelyek élete különleges és izgalmas folyamatokon keresztül fejlődik. Az előadás során betekintést nyerhetünk a csillagok születésének és fejlődésének folyamatába. a kialakulásuktól egészen a csillagok haláláig. Jó idő esetén pedig, a szegedi csillagvizsgáló fő műszerével is megfigyelhetjük ezeket a folyamatokat.
Téged is elvarázsol a kozmosz és a fekete lyukak rejtélyes világa? Ha igen, akkor pénteken lehetőséged lesz bővíteni tudásod ezen témával kapcsolatban, mivel eheti előadásunk azt járja körbe, hogy milyen is lenne egy utazás a Tejútrendszer közepében fekvő szupermasszív fekete lyukhoz –
Frissítés – 02.05. 20:00 Derült idő esetén kedden 18:00-tól várunk minden kedves érdeklődőt az újszegedi Kertész utcába, hogy együtt próbáljuk meg elcsípni a dallamos nevű C/2022 E3 (ZTF) üstököst! Távcsöveinket és a csillagászokat a Szegedi Csillagvizsgáló szomszédságában lévő focipálya mellett keressétek (de
A tavalyi év egyik záró akkordjaként hirdettük meg a középiskolásokat megcélzó pályázatunkat. Célunk az volt, hogy olyan jó tollú szerzőket keressünk, akik a jövőben aktív tagjai lehetnek a csillagászati (vagy tágabban értelmezve, természettudományos) ismeretterjesztésnek. A beérkezett pályaművek kimondottan jó színvonalúak voltak, a
Elmúltál már 16, de még nem vagy 100? Szeretsz legózni, és szívesen kipróbálnád magad LEGO-szett tervezésben? Akkor itt a nagyszerű alkalom! A Szegedi Csillagvizsgáló Alapítvány ugyanis csillagászati/űrkutatási témában LEGO-készlet tervező pályázatot hirdet.
Köszönjük a sok kreatívnál, kreatívabb műalkotás minden kicsi és nagy résztvevőnknek! A beérkezett műveken látszik, hogy igazán érdekel titeket a csillagászat és sokat foglalkoztatok a rajzok elkészítésével. Ez pedig igen nehéz feladat elé állította zsűrinket, de végül sikerült mindkét korosztályban kiválasztanunk a három legjobb alkotást.
A tél elérkeztével a Szegedi Csillagvizsgáló is picit megpihen, de mindez nem jelenti azt, hogy a télen ne számíthatnátok a Szegedi Csillagvizsgáló programjaira. Pusztán a heti rendszerességű, péntek esti nyitvatartások helyett „rendszertelenebbül” (de azért kb. kétheti gyakorisággal) várjuk majd a csillagos égbolt szerelmeseit különleges, tematikus programokkal!