Péntek Esti Csillagászat (03.28.) – Nap- és Hold-fogyatkozások

2025.03.23.

A különböző médiafelületek egyre többet említik a március 29-ei részleges napfogyatkozás eseményét, így mi sem szeretnénk szó nélkül elmenni mellette, ugyanakkor Szegedről nagyon kis mértékben fogja a Napot a Hold elfedni, és nem lesz kifejezetten látványos esemény. És itt szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, hogy semmiképp NE nézzünk a Napba megfelelő védőfelszerelés nélkül, mert maradandó szemkárosodást szenvedhetünk! (A kormozott üveg és a vékonyabb hegesztőüvegek sem feltétlenül alkalmas megfigyelésre, inkább az erre a célra gyártott napszűrő fóliákat javasoljuk.) Ugyanakkor a nap- és holdfogyatkozás jelensége izgalmas témát jelentenek. Emellett számos más fedési jelenséget használunk ma a csillagászatban olyan tulajdonságok mérésére, amelyeket máshogy nem tudnánk meghatározni (például exobolygók felfedezése és tanulmányozása, vagy épp kisbolygók méretének, alakjának pontosabb felmérése során). Ezeket a fény-árnyék jelenségeket vesszük számba eheti előadásunk során, illetve azok társadalmi vetületét, valamint hogyan formálták ezek a jelenségek a tudomány történetét.

Várható program: 

19:00 – Kapunyitás 

19:15 – (Nem baljós) Árnyékok az Univerzumban – Fogyatkozásoktól az asztrofizikai felhasználásig
Könnyed előadás Ordasi András csillagász, tudománykommunikátor előadásában (becsült nehézségi szint: 3/5). 

Derült időben: 20:15 – Távcsöves bemutató
Amennyiben derült időben lesz, még megfigyelhetőek a téli égbolt látványosságai, egyebek mellett az Orion-köd és a Fiastyúk. Mellettük a naprendszerbeli égitestek, a Mars és a Jupiter jelentik majd az elsődleges célpontokat. A látványt többek között Magyarország egyik legjobb bemutató teleszkópja, a Szegedi 50-es szolgáltatja. 

Borult időben: 20:15 – Távcsőmustra és Virtuális csillagképtúra
A borult idős program során sem maradhat el a kupolalátogatás, ahol távcsöveink segítségével azok típusait és működését ismerhetjük meg. Emellett ha csak virtuálisan is, de mindenképpen végig járjuk az égbolt fontosabb csillagképeit, mesélünk a legendáikról, a területükön található érdekességekről, valamint segítségükkel megtanulunk tájékozódni is az égbolton.

Változó időjárási viszonyok között a programpontok sorrendje módosulhat, hogy a lehető legtöbb élményt tudjuk átadni látogatóinknak.

Reszleges Napfogyatkozas 920x425

#### FONTOS INFORMÁCIÓK #### Kérjük látogatóinkat, hogy az előadáson való részvételhez legkésőbb 19:10-ig érkezzenek meg a helyszínre; ezt követően már nem lesz biztosított a helyük az előadóteremben. A távcsöves bemutatóhoz való későbbi csatlakozásra 20:00 – 22:00 között van lehetőség. Jegyek a honlapunkon, valamint (fennmaradó helyek esetén) péntek 19:00-tól a helyszínen is megvásárolhatóak (ott azonban csak készpénzes fizetés lehetséges). A belépőjegy ára 3000 Ft; gyerekeknek / diákoknak / nyugdíjasoknak 2000 Ft; SZTE dolgozóknak és egyetemistáknak pedig 1000 Ft. További információkért a +36308390922 telefonszámot lehet hívni munkaidőben, de elérhetőek vagyunk e-mailben és a Facebook-oldalunknak írt üzenetek útján is.