Péntek Esti Csillagászat (07.11.) – Kapu Tibor és az űrutazás jövője

2025.07.06.

Közeleg az Axiom-4 küldetés vége, Kapu Tibor és három társa július 10-e után térhet vissza a Földre. Ám akárcsak az indítás, a hazaút is tolódhat, így pedig könnyen lehet, hogy a most pénteki nyitvatartásunk során még mindenki a második magyar űrhajóssal a fedélzetén pillanthatja majd meg a Nemzetközi Űrállomást! Ennek megfelelően az előadásunk is az emberes űrutazás témája körül fog forogni, és arról is mindent megtudhattok, hogy miért és hogyan tudott Magyarország embert küldenie a világűrbe. A tervezett program: 

19:00 – Kapunyitás
Korábban érkezni nem feltétlenül érdemes, mert az előkészületek gyakran az utolsó percig tartanak.

19:05 – A Nap távcsöves megfigyelése 
A megfelelő védelmet jelentő szűrőkkel felszerelt távcsöveinkkel napfoltok és kitörések is megfigyelhetőek.

19:30 – Magyar az űrben – a HUNOR programról

19:45 – Az emberes űrutazás – múlt, jelen és jövő
Könnyed ismeretterjesztő előadás Dr. Barna Barnabás csillagász előadásában (becsült nehézségi szint: 2/5)

Iss 110mm Nadir Mosaic Created With Imagery From Expedition 66.

20:40 – Meteorit-bemutató
A késői sötétedésre várva bemutatjuk a Szegedi Csillagvizsgáló meteoritgyűjteményét: a világűrből lehullott kőzeteket mikroszkóp alatt és kezünkben tartva is alaposabban szemügyre lehet majd venni.

21:10 – Távcsöves bemutató
A csillagok felbukkanása után már mi magunk nézünk a teleszkópokba: elsődleges célpontunk a Mars és a százezer csillagot rejtő M13 gömbhalmaz lesz, de több színes csillag és galaxis is távcsővégre kerül. A látványt többek között Magyarország egyik legjobb bemutató teleszkópja, a Szegedi 50-es szolgáltatja.

Borult időben virtuális csillagképtúra pótolja az élményt.

22:00 – A Nemzetközi Űrállomás átvonulása az égbolton

FONTOS INFORMÁCIÓK #### Kérjük látogatóinkat, hogy az előadáson való részvételhez legkésőbb 19:30-ig érkezzenek meg a helyszínre; ezt követően már nem lesz biztosított a helyük az előadóteremben. A (derült időben tartandó) távcsöves bemutatóhoz való későbbi csatlakozásra 20:45 – 22:00 között van lehetőség, 50%-os kedvezmény mellett, amennyiben a férőhelyek engedik. Jegyek a honlapunkon, valamint (fennmaradó helyek esetén) péntek 19:00-tól a helyszínen is megvásárolhatóak (ott azonban csak készpénzes fizetés lehetséges). A belépőjegy ára 3000 Ft; gyerekeknek / diákoknak / nyugdíjasoknak 2000 Ft; SZTE dolgozóknak és egyetemistáknak pedig 1000 Ft. További információkért a +36308390922 telefonszámot lehet hívni munkaidőben, de elérhetőek vagyunk e-mailben és a Facebook-oldalunknak írt üzenetek útján is.